Szegedi Márton: Zsiga Marcell megmutathatja, hogy hogy jön ki 47 ezer forintból!

|

A Jobbik miskolci frakciója pénteken bemutatta azt a lyukói „villát”, ahol Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő, Miskolc alpolgármestere valóságshow jelleggel megmutathatja, hogyan lehet kijönni havi 47 ezer forintból. Szegedi Márton, a párt miskolci elnök-frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján – Zsiga  Marcell azon kijelentésére reagálva, miszerint meg lehet élni havi 47 ezer forintból – elmondta, a Jobbik biztosít az alpolgármester számára egy lyukói hétvégi házat, hogy bebizonyítsa, ő maga meg tud-e élni havi 47 ezerből. Ha a bekamerázott ingatlanban Zsiga úr a nézők szeme láttára túléli az első másfél hónapot, a Jobbik hiteles politikusnak tekinteni – mondta Szegedi.

 



Az elmúlt huszonnégy órában hiába vártuk, nem jelentkezett a Fidesz országgyűlési képviselője – mondta Jakab Péter önkormányzati képviselő – pedig a miskolciak tényleg kíváncsiak Zsiga Marcell életvezetési tanácsaira. Ezért gondoltuk úgy, kedvcsinálóként megmutatjuk neki azt a házat, mely kellően tükrözi a miskolci hétköznapok rideg valóságát, s így élethű környezetet biztosítana a Zsiga show-hoz. A képviselő elmondta, az ingatlan tulajdonosával megegyezetek abban, hogy a lakhatásért cserébe – elősegítve a 47 ezer forint takarékos felhasználását –, ne pénzt kérjen az ideiglenes bérlőtől, hanem tegye lehetővé, hogy Marcell kerti munkával, a ház és a porta kitakarításával ledolgozhassa a bérleti díjat. Munka ugyanis van bőven, hisz nemrég egy önkényes lakásfoglaló, népes cigánycsalád söpört végig az egykor szebb időket látott házon.

A városrész közbiztonságára utalva a politikus felhívta Zsiga Marcell figyelmét arra, hogy a rezsi és az élelmiszer költséghatékony finanszírozása mellett fordítson gondot arra is, hogy a bérlemény még egy hónap múlva is meg legyen, hisz azt nem örökbe kaptuk. Ha esetleg a rendőrségtől nem kapna ehhez elég segítséget, akkor esti sétája során nézze meg néhány faház hűlt helyét, majd olvasgassa a Btk. egyenruhás bűnözésről szóló fejezetét.

A boon.hu megkérdezte Zsigát, mit szól az ajánlathoz. Nem kívánt reagálni.

Íme a ház:

A villa kívülről

A "Zsiga-villa" szomszédsága

Nappali - a lakbér ledolgozható

Hűtőszekrény - áram nincs, de hideg van a házban

A takarékos WC

Jobbik Miskolc

(Fotók: borsod online)

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, June 8 - 10:00
A helyszín a Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Cím:Budapest 1108 Újhegyi-sétány 1-3)